A gyilkos a testet öli meg, a szerelmet eláruló, megcsúfoló, a lélek membránját hasítja fel.
De a lélek nem hal meg, mindig felgyógyul, és nincs az a gyilkos, aki képes elpusztítani.
És a lélek emlékezik, örök időkig emlékezik, és emlékeztet. Emlékeztet azokra, akik simogatták, ápolták, és azokra is, akik felsebezték.

Miskinnek lenni! Ez az elvárás! Miskinnek lenni, akkor is, ha megfeszítenek…

Kóbor farkasok nyüszítenek minden utcasarkon. Éhes nőstények tartják oda tomporukat minden jöttmentnek. A hazugság gőze ráült a mindenségre, mindent átjárt, és kiűzte a szerelmet a világból! Kiűzte, és jelmezét magára öltve kéjeleg, amíg az áldozat nem jut olyan közel, hogy felfalhassa.

Feneketlen a hazugság gyomra, a pokol kútja: fortyog, gőzölög, áporodott bűzt áraszt,

felemészt mindent…

Aki hazudik, az ördög nyelvét beszéli, lelkét neki adta, és a pokol kútkáváján éli életét örök kárhozatban. Aki szerelmet hazudik, az a teremtés misztériumát gyalázza, az-az ember maga a pokol, a mély, sűrű, bűzlő mélység…

Miskinnek maradni még így is! Még akkor is, ha üvölteni tudnál a fájdalomtól, a lélek sajgó könyörgésétől! Még akkor is!

És közben fogd az Isten kezét, mert akkor a pokol nem képes elnyelni. Persze hogy fáj, amikor megtudjuk valakiről, hogy elengedte. Azért már nem tehetünk semmit! Vagy visszamászik saját erejéből, vagy belefullad a mocsokba…

Imádkozz értük Miskin, s az egyik kezed mindig szabad legyen, mert az a kapocs a lélekhez. A lélekhez, amely sebesülten is, vérezve is, megalázva is lélek marad, most és mindörökké!

M.F