Úgy vagy egész,

 ha mindkét feled

magad előtt terelgeted,

ahogy bojtár a nyájat.

Futnak körötted  pórázon:

öröm és bánat.

Az egyik gúzsba köt,

a másik feloldja, s csaholnak rád

mint ebek a Holdra.

Ahogy csipked az ídő csőre,

ahogy tépázott rongy a szíved,

úgy vagy egész, halhatatlan,

reménytől, vágytól tüzelve,

kétségek ollójába zárva,

válaszutakon tétovázva,

megadva magad a halálnak:

 Átbillent a végtelen térbe,

s felültet Göncöl Szekerére.

 Úgy vagy egész,

ha megfeszítenek,

ég és föld közé pányvázva,

álmok után sóvárogva,

vágyaidon csontot rágva,

őrízve a leheletet, amivel

legyez a szerelem szárnya,

és  sóhajok harangoznak

szíved forró templomában.

Úgy vagy egész

ha engem ölelsz:

ajtódat nyitva találom,

besurran rajta az álmom,

sejtjeink összeforrnak,

vérereink háborgó nedve

egyesül mély patakokban,

vágy-zsilipeinken áttörve 

 ömlünk a parttalan tengerbe